Nos.. első blogom.. és máris egy komoly téma...
Hazafelé elgondolkoztam.. 18 éves vagyok, és rengeteg dolgot várnak el az embertől ilyenkorban. A barátai, a család, az iskola, tanárok.. mindenki! Csak ültem és azon gondolkoztam, hogy két hét mulva komoly proba következik minden végzős számára..ki mennyire tanul, mennyire koncentrál, vagy h egyáltalán erre figyelnek e ...
Rájöttem hogy igazábol az elmult egy évben ezt hallgattam és elegem lett.. alig várom hogy vége legyen, és tul legyek rajta. S amikor feleszméltem hogy jaj nekem lekéne szállnom a buszrol, akkor csodálkoztam rá, hogy már réges régen nem az érettségin gondolkozok, hanem a saját és egyben olyan problémárol, ami igazábol bárkivel megtörténhet vagy már meg is történt, ki tudja...
Miért van az, hogy az ember az első komoly kapcsolatátol soha nem szabadul? Hiába is tagadjuk, valamilyen szinten mindig is ott motoszkál, ott fog motoszkálni az a gondolat hogy milyen jo volt, vagy épp rossz.. de valamilyen értelemben mindig is ott lesz, és emlékezni fogunk rájuk.. Első nagy szerelem... vajon örökké tart? Az egyik barátnőm szerint igen.. nem szoszerint, de soha nem fog az ember ugy szeretni bárkit is, mint az első szerelmét! a másik nagy kérdés.. hogy mi van akkor ha véget ér?! ... először ugy érezzük mintha ki akarnák tépni a szivünket.. persze nem telik el ugy nap hogy ne gondolnánk rá és alap hogy még fél év után is megnézzük az iwiw adatlapját...fáj, és sajnáljuk hogy vége.. általában a legtöbb ember magát hibáztatja, és rengeteg időt tölt el azzal hogy azon gondolkozik vajon hol rontotta el, mit kelett volna jobban csinálnia, vagy mi van hogyha nem mondja ki abban a pillanatban a döntő szot..azt h vége..gyakran ennek a szonak a kimondása után gondolkozik el azon az ember hogy vajon mit veszít ha hagyja elmenni..vajon jol teszi e.. Én ugy gondolom, hogy aminek vége van, annak okkal van vége.. persze az érzelmeink soha nem csapnak be minket, és tényleg örökké bennünk maradnak.. az első helyen, ugyan ugy mint anno régen amikor együtt voltunk.. hiszen az első hely őket illeti. De aminek vége van, annak tényleg vége van.. soha nem szabad vissza lapozni, lekell zárni, és meg kell probálni tul lépni, még ha nagyon nehéz, még akkor is... mosolyogva vissza emlékezni, és nem futni utánna.. csak így békélünk meg azzal a tudattal hogy valaki más vár ránk, valahol..s majd ránk talál valamikor. Persze ezt az egészet könnyű mondani.. megtenni kell, és írtó erősnek kell lenni lelkiekben, hogy sikerüljön.
A legnehezebb persze akkor lezárni, ha mindennap látjuk azt a személyt aki az "elsőhelyen" áll.. nehéz elkerülni... amikor vége van egy komoly kapcsolatnak, az átlagos sablon szöveg hogy maradjunk barátok, mindenhol elhangzik.. soha senki nem gondolja komolyan!.. persze ha az exxel közös a barátikör, arrol biztos hogy letehetsz.. hiszen egyértelmű hogy te fogod meg inni a levét.. persze ha hanyagol az a bizonyos barátikör, akkor soha nem is voltak barátok! ne báánd! nincs mit.. Nyitni kell az uj kapcsolatok felé.. és lehetőleg kerülj el minden olyan dolgot ami rá emlékeztetne..
Ezeket a sorokat, saját illetve barátnőim történeteiből, érzéseiből írtam! Becsüld meg, hidd el mind átéltük már.. és csöppet sem könnyű!
Számomra is fontos volt az első! de tényleg tul kell lépni..és nem szabad a "nagyszerelem" árnyékába bujjni.
Köszi hogy elolvastad, remélem nem untad el magad, és hogy most nem alszol a billentyűzeten nyáltócsában :D
